Életem huszonnyolcadik évében kerültem kapcsolatba a festészettel. Addig felépített életem tört akkor apró darabokra. Életszakaszom krízise és belső indíttatásaim irányították figyelmem a képzőművészet felé. Innentől a pszichém egyfajta terápia részeként integrálta elmémbe az alkotás utáni vágyat. Azt az ösztönből fakadó érzetet, ami onnantól már életem mozgató rugója lett. Egy ösztönből született outsider lehettem. Ezt kaptam az Istenektől. Ott állhattam egy ösvény elején. Meztelenül lecsupaszítva talizmánnal nyakamban karddal az oldalamon, hogy megvívhassam életem újabb csatáit. Mindennél boldogabb voltam akkor. De hosszú, és rögökkel teli út következett.